Nap, mint nap melegszik az időjárás, több a napsütés, kezd zöldülni kertünkben
az őszi fejes saláta, sóska, spenót, növöget a zöldhagyma, vöröshagyma. De
gyógynövényeink is megmutatják már magukat, a madársaláta, a csalán, porcsin,
útifű stb. is. Hiszem, hogy azok, akik a téli tanácsok szerint étkeztek, ették
hol a savanyú káposztát, vörös- és fokhagymát, vagy pl. a „szeges almát”, téli
retket, stb. s most a friss „szabadban” termő madársalátát, csalánt, finoman
elkészítve fogyasszák felváltva, azok elkerülték az influenzát, s most sincs
okuk félni a tavaszi fáradtságtól. Miért? Mert sokat tettek azért, hogy
egészséges, erős vér csörgedezzen ereikben. Miből képződik a vérünk? Az
elfogyasztott táplálékokból.
Antónió Thome gyakran hangoztatta: „amilyen a vérünk, olyan az egészségünk.”
Vérünk egészséges voltától, tisztaságától függ, hogy milyen gyakran betegszünk
meg!
Hiszen az ember egészségtelen táplálkozásmódjával nemcsak „táptalajjá” alakítja
szervezetét a legkülönbözőbb kórokozók, csírák, baktériumok, vírusok, okozta
betegségek számára a meghűléstől egészen a legsúlyosabb betegségekig – a rákig,
vagy az AIDS-ig, hanem legtöbbször örökölt fogékonyságát (hiszen csak a
fogékonyság öröklődik!) betegséggé növeli, ahelyett, hogy annak lehetséges
elnyomására törekedne. Ma, ami a rendkívül veszélyes, az anyag- cserezavar, mely
krónikus székrekedéssel jár. Az elhízással utat nyitunk a komoly, betegségek
felé egészen az AIDS-ig, vagy a rákig.
Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy idegi, lelki állapotunk is befolyásolja
vérünk egészséges, tiszta állapotát. Gondolkozol-e azon, hogy milyen tiszta a
véred?
MI IS A VÉR?
„Folyékony kötőszövet, amely a véredényrendszerben kering. Lehetővé teszi a
szövetek környezetének állandóságát.
Fő funkciója: a gázok, tápanyagok, salakanyagok, szabályozó anyagok (hormonok),
ellenanyagok és az immunológiai védekezésben résztvevő (ellenanyag-termelő vagy
fagocita) sejtek szállítása.
Mennyisége: 60-80 ml/testtömeg/kg. Egy 70 kg. testtömegű embernek mintegy 5
liter vér kering ereiben.
Ebből az ún. sejt közötti állomány a vérplazma kb. 55-60 %, a többit a sejtes
(alakos) elemek képezik. A vér alakos elemei: a vörösvérsejtek, a fehérvérsejtek
és a trombociták (vérlemezkék).
A
szervezet valamennyi szövetét (a körmökön, a szőrzeten, az érfal belső rétegein,
a szem fénytörő közegein és a porcszöveten kívül) vérerek hálózzák be. A
különböző szervrendszerek vérellátásnak bősége a szerv működésétől és
anyagcseréjétől függ. A zsigerek bő vérellátásúak, ezekhez viszonyítva a
csontok, a kötőszöveti elemek, az inak kevesebb eret tartalmaznak. Valamennyi
szerv tápláló artériái az aortából, tehát a nagyvérkörből származnak. Ezek az
artériák mind vékonyabb ágakra oszlanak, végül hajszálerek lesznek. A vér egy
folyadék, összetevője: a sejtek és a sejtszerű részecskék. Ezek a verőereken, a
hajszálereken és a vivőereken keresztül keringenek,
s ekkor oxigént, s fontos tápanyagokat szállítanak a szövetekbe. Ugyanakkor a
széndioxidot és egyéb végtermékeket is elszállítják. A vér tulajdonképpen két
egymástól elhatárolt pályán kering, ezek a vérkörök.” (nagy- és kisvérkör.)
A vérellátás minősége a vérkeringés, a szív és az erek állapotától, működésétől
függ. Az egyes szervek vérellátását azok szükséglete
alapján a vegetatív idegrendszer, ill. bizonyos hormonok szabályozzák.
A bal oldali képen láthatjuk, hogy mi a feladata a Hemoglobinnak, a
vörösvérsejtnek vérünkben.
A hozzám forduló betegek nagy százaléka, mégsem veszi elég komolyan ennek
fontosságát.
Végtelenül sajnálom, mikor mindent hajlandók maguknak megvenni, s a
legfontosabbra oda sem figyelnek, sokszor még tanult emberek sem. Nyugodtan
leírhatom, hogy a rákos betegek nagy százaléka vérszegény. Vajon nem döntő
befolyású itt is az egészségtelen táplálkozásunk? Fogyasztunk teljes értékű
gabonákat naponta? Elegendő nyers gyümölcsöt, zöldséget, pl: spárga, retek,
cékla, sárgarépa káposzta, vöröshagyma, vagy alma, barack szilva, szőlő,
mazsola, bab, s olajos magvakat?
Gondolkozzunk el a következő eseten: Az agydaganatos Apukát kísérte el hozzám
egyetemista lánya. Hosszú időn át magyaráztam, hogy nagy hiba, hogy a 137
helyett csak 96 a Hemoglobin szint, mivel nincs ami elszállítsa az oxigént az
egész szervezetbe, szövetekbe stb. A tanácsaim átnézése után a lány mondja:
„Apuka ózondúsított vizet iszik.” Meglepődtem: „Hemoglobin nélkül mi fogja
szállítani az oxigént?” kérdeztem. „Most a hemoglobinszint emelésére kell
törekedni!” A lány akkor értette meg a vérszegénység kiküszöbölésének lényegét.
Ózondús víz helyett csalánra, szeges almára volt szüksége apjának.
Emlékszem
még egy Kassáról jövő mérnöknő betegemre is, akinek legfőbb panasza az volt,
hogy semmiféleképpen nem tudták felemelni a hemoglobinszintjét. Ennek már több
mint 10 éve.
Mikor minden tanácsomat megfogadta, s mellette végezte a hideg vizes kúrákat is,
lassan, de le lett győzve az a félelmetes "felszívódási zavar" is, ami mindig
megakadályozta gyógyulását.
Ezért tanácsolom, hogy naponta legyen terítéken: a csalánsaláta, a
lencsefőzelék, a mákos guba, a saját magunk által csíráztatott búza,
lucernacsíra, s nem utolsó sorban a szeges alma. Sao Paulóban egy
Természetgyógyász újságban láttam - (meg is vettem) először ezt a tanácsot
orvosoktól: Végy 12 vasszeget s tedd bele egy almába, úgy, hogy teljesen átérjen
rajta, s 24 óra múlva fogyaszd el az almát. Igaz, hogy ezt Édesanyám is tudta,
de ez az újság ma is meg van nekem, s így tudok orvosra hivatkozni. Ennek
semmilyen rossz mellékhatása nem lesz. Mákos kiflit vacsoráztunk most is
almával, de ugyanúgy télen előveszem a fekete ribizli lekvárt, szörpöt, vagy a
jó fekete szőlőből készült mustot, a saját készítésű aszalt gyümölcsöket, s így
már nem félünk a tavaszi fáradtságtól. Érdemes erre odafigyelni.
Természetesen
a belső béke megtalálása, az Istenben való hit, a napi lelki elmélyedés, ima,
beszélgetés, a jó levegőn való séta, különböző fürdők és pakolások, mind mind
szükséges egészségünk megóvásához. S ha igazi tiszta oxigént akarunk szívni,
kimegyünk egy erdőbe sétálni, amiért még pénzt sem kell adni.
Kedves Anyukák, Önökön múlik, hogy gyermekük vérszegény
lesz-e vagy sem. Ezekről bővebben a Táplálékod legyen gyógyítód, az Életreceptek
és az Egészség minden napra c. könyvemben olvashatnak.
Anémia - Vérszegénység Az Anémia (vérszegénység) olyan állapot, amelyben a
vörösvértestek, vagy a bennük található hemoglobin (oxigén szállító fehérje)
mennyisége a normálisnál kevesebb.
Anémiában csökken a vörösvértestek száma vagy a bennük levő hemoglobin
mennyisége, a vér nem tud elegendő oxigént szállítani.
Tünetei a következők: fáradtság, gyengeség, munkavégzési képtelenség,
szédülékenység, súlyosabb esetben szélhűdéshez (agyvérzés) vagy halálhoz
vezethet.
Nagymennyiségű
vérzés: Az anémia leggyakoribb oka két problémát okozhat: vérnyomás csökkenése,
oxigénellátás romlása. Enyhe vagy súlyossági fokát a vérvesztés sebessége adja
meg. Gyors lefolyásnál az összes vér harmadának az elvesztése végzetes lehet.
Lassú lefolyás esetén az összes vér 2/3-nak elvesztése is tünetmentes lehet.
Csökkent vörösvértest termelés: Legfontosabb
szükséges anyagok: B12, folsav, C-vitamin, riboflain, réz, Egyes hormonok
egyensúlya, (Eritropoetine- vörösvértestek termelődését serkentő hormon)
Vashiányos anémia tünetei: nyelv irritációja berepedezések a szájzugban,
körmönpika- (jég, föld, keményítő megkívánása)
VITAMINHIÁNYOK B12 - A máj nagymennyiségű B12 vitamint tárol, az anémia csupán
2-4 évvel a felszívódási zavar kezdete után alakul ki. E hiány érinti az
idegrendszert, kezek és lábak zsibbadását, érzéskiesést idéz elő, valamint
görcsös mozgásokat. Jellegzetes színvakság, nyelv fájdalmassága, égő érzése,
fogyás, bőr elsötétedése, zavartság, depresszió, szellemi képesség hanyatlása.
FOLSAVHIÁNYOS ANÉMIA Folsav csak a májban van kis mennyiségben - ezért a
folsavban szegény táplálkozás néhány hónapon belül hiányállapothoz vezet.
Jelentkezés helyei: vékonybél - Crohn betegségben és sprue-ben a folsav
felszívódása zavart okoz. Hiánya csecsemőknél neurológiai eltérést okozhat,
terhesség alatt pedig a hiány a magzat gerincvelőjének károsodásához, valamint
egyéb fejlődési rendellenességhez vezethet.
Súlyos C vitamin hiánya miatt kialakult Anémia: - ritkán fordul elő - C-vitamin
hosszantartó hiánya okozza.
Jelentkezési formája: a csontvelő kisméretű vörösvértesteket termel.
Fokozott vörösvértest pusztulás Lépnagyobbodás - fokozottan szűri és elpusztítja
a vörösvértesteket. Csökkenti a vérlemezkék és a fehérvérsejtek számát is.
kezelése: +lépnagyobbodáshoz vezet.
Vörösvértestek mechanikus károsodása: Károsodhatnak: érpálya rendellenességein,
min az aneurizma (kiöblösödés az elvékonyodott érfalon) a műbillentyű, továbbá
az extrém magas vérnyomás által. Ezek a rendellenességek szétroncsolják a
normális vörösvértesteket, ezáltal azok tartalma a vérbe jut. A vese kiszűri ez
anyagokat, ez a folyamat viszont vesekárosodást okoz.
VÉRSZEGÉNYSÉGRE
AJÁNLOTT GYÓGYNÖVÉNYEK : ENCIÁN, - virág és gyökér, verbéna, zsurló,
pásztortáska, búzavirág, vérontó pimpó, virág és gyökér, fehér csalán
FRISS CSALÁN- LÉ!! (lényerőgéppel ledarált csalán levele és szára!)
VASBAN GAZDAG TÁPLÁLÉKAINK: Sárga, kajszi, és őszibarack, szilva, szőlő, aszalt
szőlő, zabpehely, zöldborsó, bab, teljes őrlésű gabonanemű, kenyér, alma,
narancs, zabpehely, mandula, dió, káposzta, vöröshagyma, spárga, lencse,
sárgarépa, cékla, teljes őrlésű gabonák, kenyér.
Sok szeretettel: Feketéné Bokor Katalin 06-25-272-893, 06-30-265-0734,
www.bokorkatalin.hu